Hírek
Digitális Homokanimációs képeslap – karácsonyi jókívánságok Felvidékről
Nádszeg község területén majd’ ötszáz éve élnek emberek. Rövid homokanimációs videónkban Nádszeg jellegzetességei, hagyományai is megjelennek. A többségében magyarlakta település ebben a különleges formában küldi szét a nagyvilágnak ünnepi köszöntőjét. Áldott, békés adventi készülődést kívánunk mi is!
Homokanimáció mutatta be Homokhátság történetét
Hagyományaink megőrzése, bemutatása, nemzeti azonosságunk közös megélése: előadásunkban megjelent a tanyavilág, a néphagyományok, az épített, tárgyi és szellemi örökségünk és a híres betyár, Rózsa Sándor fája is. A többezer éve lakott területet 75 éve hívják Ásotthalomnak. A nagyközség felkérésére készítettük el a környék homokfútta tájának történetét – mi másból, mint ásotthalmi homokból.
Homokba szórt vízcseppek – miniszteri díjátadó
A Víziközművek napján idén első alkalommal adták át a Dr. Öllős Géza-díjat június 12-én. A víziközmű ágazatban dolgozók elismerésére alapított díj célja felhívni a figyelmet az ágazatban dolgozók szakmai munkájának értékére. A díjazottak méltó örökösei nemcsak a rég-, hanem a közelmúlt nagyhírű magyar vízügyi szakembereinek, mérnök generációinak. Digitális homokanimációs előadásunkban megidéztük a névadót is – mi ezzel gratuláltunk a szakmának.
Digitális homokanimációs előadás Krakkóban
Magyarország Krakkói Főkonzulátusa felállításának 30., újra-nyitásának 10. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen Végh Lajos élő digitális homokanimációs előadása szórakoztatta a meghívott méltóságokat. A Magyarok Krakkóban címmel készült produkció a lengyel-magyar kapcsolódásokat mutatta be Szent Lászlótól napjainkig Brahms, Liszt és Cseh Tamás zenéjére. Köszönjük a meghívást, nagyszerű élmény volt Krakkóban!
Homokanimációval ünnepli születésnapját a város
Éppen 35 éve, 1989. március 1-jén kapott városi rangot Bátonyterenye. A város vezetése és lakói színvonalas gálaünnepséggel emlékeztek az évfordulóra. Mi arra kaptunk felkérést, mutassuk be a város múltját, értékeit e jeles nap alkalmából. Előadásunk különlegessége volt, hogy az aláfestést ezúttal Bátonyterenye polgárai adták versekkel, dalokkal, zenés darabokkal. Az ünnepre így a város lakóival közös homokanimációs műsor készülhetett.
Templomi koncertek homokanimációval
Fantasztikus élményben volt része azoknak, akik ellátogattak a karácsonyi időszakban a Pécsi Bazilikába, illetve a Szegedi Dómba. A helyek szelleméhez méltó homokanimációval készültünk, melyhez a zenét orgona- és harsonaszó szolgáltatta. A különleges összművészeti produkcióban a közönség nem csak hallhatta, hanem látta is a zeneműveket, sőt a zeneszerzőket is!
Zuglói civilek karácsonya
A civileket köszöntötte és áldozatos munkájukat köszönte meg Zugló az idén immár nyolcadik alkalommal megtartott Civil karácsonyon a Civil Házban. A hálás szavak és elismerések után Végh Lajos karácsonyi homokanimációs műsora volt a meglepetés ajándék a résztvevők számára. Ezzel mi nem csak a Zuglóiaknak, hanem mindenkinek Áldott Ünnepeket kívánunk!
Interaktív homokanimációs gyermektábor
A győrújbaráti gyermektábor 10 homokanimációs interaktív programot tartott júniustól augusztus végéig. Végh Lajos digitális homokanimációs művész gyermekek számára komponált 15 perces produkcióját követően a sok kis világító homokdoboz köré gyűlt aprósággal közösen alkot kifáradásig. A programról a tanárnénik készítettek fotókat és videókat a szülőknek.
Digitális homokanimációs előadás a Mátyástemplomban
Egy exkluzív este varázslattal és zenével. Végh Lajos Digitális Homokanimációja különleges vizuális élményt nyújt Mészáros Zsolt Máté Junior Prima-díjas magyar orgonaművész, Liszt-kutató, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom zeneigazgatója és Dúlfalvy Éva hegedűművész műsorához. Izgatottan várjuk a közös műsort, amelyet az Orgonák éjszakája budapesti koncertje ígér augusztus 6-án a Mátyás-templomban.
Homokanimáció az év sprotolóinak Dorogon
Május 13-án este, immár 9. alkalommal rendezték meg a Sportolói Díjátadó Gálát Dorogon. Az est műsora, Végh Lajos képzőművész, Digitális Homokanimációs™ előadása […]
Gyerekek rajzaival a homokban
Legszebb napom!, támogatás a beteg és hátrányos helyzetű gyermekeknek. Az MVM 14 éve rendezi meg a „Legszebb napom!” szlogent viselő Élménynap elnevezésű […]
Élőzenés digitális homokanimáció a Stégen
Augusztus 4-én Békéscsabán lépünk fel. Gyertek, nézzétek meg Ti is Végh Lajos élő digitális homokanimációját, melyhez a zenei aláfestést Horgas Eszter fuvolaművész […]
Nyári Gyerektáborok
Kreatív, művészeti táborok indulnak gyerekeknek, ahol napi alkotóprogramok keretében kipróbálhatják a homokanimációt, festést, ceruza-pasztell-szén rajzot, mintázást, agyagozást, kollázs készítést képzőművészek vezetésével, a gyermekek életkorának, képességének megfelelően.
BOGÁNYI GERGELY ZONGORAESTJE VÉGH LAJOS ÉLŐ HOMOKANIMÁCIÓJÁVAL KÍSÉRVE
Mindenkit szeretettel várunk Bogányi Gergely Liszt zongoraestjére. A koncert alatt Végh Lajos homokanimációját láthatják. Hozzák el családjukat, barátaikat, ismerőseiket is erre a különleges […]
SZILVESZTER VISEGRÁDON
Szilveszteri party a visegrádi Thermal Hotelben, az alkalomhoz illő előadással.
HÍRES KEZEK A HOMOKBAN
Híres kezeket megjelenítő homokanimációt láthattak az EuroHand Nemzetközi Konferencia résztvevői a Budapesti Kongresszusi Központban. Végh Lajos előadásában olyan ismert kézábrázolások jelentek meg, mint például Michelagelo Ádám teremtése c. munkájának részlete, vagy a new yorki Szabadság-szobor fáklyát tartó keze.
JÓZSEF ATTILA: ALTATÓ
József Attila: Altató Koncz Zsuzsa előadásában Homokanimáció: Végh Lajos (Digital Sand) Készült a Magyar Kultúra Napjára, 2016
HOMOKANIMÁCIÓ A BET KONFERENCIÁN
Dolgozik a technika és Végh Lajos a Belső Ellenőrök Társaságának (BET) egész napos konferenciáján tartott előadáson Budapesten a MOHA házban. Az alkalomra készült homokanimációból hamarosan látható itt az oldalunkon egy összefoglaló videó ill. további képek.
CSÍK KONCERT ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ
Élménybeszámoló jelent meg a Csík Zenekar Óévbúcsúztató koncertjéről a Hangtárnok blogon. A cikkben szerepel a Csík Jánosnak készített születésnapi meglepetés homokanimációnk is. A cikket ide kattintva tudjátok elolvasni.
ERZSÉBET NAPI JÓTÉKONYSÁGI BÁL
Az V. Szent Erzsébet Jótékonysági Bálon vettünk részt a Királyerdei Művelődési Házban. A belépő- és támogatói jegyekből befolyt mintegy 1,5 millió forintból a Csepeli Lelkészi Kört támogatják, valamint hozzájárulnak az Atyha községben leégett templom újjáépítéséhez. Az esemény fővédnöke és díszvendége Tarlós István főpolgármester úr.
MAGYAR KULTÚRA NAPJA
A Magyar Kultúra Napjára a legszebb és legkedveltebb magyar versekből válogattunk össze egy csokorra valót, és egy negyven perces homokanimációs előadást kerekítettünk ki belőle.
LUCKY STRIKE KONFERENCIA
Szeptemberi fellépéseink közt kiemelt helyen szerepelt a British American Tobacco konferenciája. A cégről érdemes tudni, hogy egy londoni székhelyű nemzetközi dohánycég, mely egyike a világ öt legnagyobbjának a piacon. A négy legelterjedtebb általuk forgamazott márka a Lucky Strike, Dunhill, Kent és a Pall Mall.
ÉLETELIXÍR
Végh Lajos és Városi Gabriella közös homokanimációs előadása látható az Art6 Szalonban (2000, Szentendre, Alkotmány utca 3.) 2016 augusztus 26, 21 órai kezdettel, a Szentendre Éjjel-nappal programsorozat keretein belül.
MÁRCIUS 15 FOTÓGALÉRIA
Összeállítottunk egy kis ízelítőt az Anima Musicae Kamarazenekar és a Digital Sand homokanimáció közös előadásáról. A képek a főpróbán készültek, a kivetítőn Végh Lajos képzőművész munkáit láthatjátok. Az előadás témája a március 15-i ünnepi megemlékezés mellett a tavasz köszöntése volt.
MÁRCIUS 15
2016 március 15-én 18 órás kezdettel ünnepi díszelőadáson veszünk részt az Anima Musicae Kamarazenekarral. Részletek ide kattintva az Erzsébetligeti Színház hivatalos honlapján, illetve az alábbi meghívón. A képen részlet a mai próbáról, készül a huszár 🙂
ADVENTI JÓTÉKONYSÁGI EST
Szombaton Debrecenbe utazunk, hogy az IdealMed Orvos-Esztétikai Centrum és a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány jótékonysági estjén vegyünk részt. Az est teljes bevételével egy olyan családot támogatunk, akiket a betegség mellett súlyos anyagi nehézségek is súlytanak. További részleteket olvashattok az eseményről az alapítvány hivatalos oldalán: http://leukemiasgyermekekert.hu/3127.alapitvany
BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!
Meghitt, békés karácsonyi ünnepeket kíván a Digital Sand homokanimáció!
MIKULÁS BULI
A gyerekek már nagyon várták a Mikulást a Sajtkukac Óvodában. Estére meg is érkezett. Addig egy jótékonysági céllal rendezett Szent Miklós napi utcabálon múlathattak kicsik és nagyok. A sok finomság és érdekes program mellett a homokanimáció rejtelmeibe is beavattuk őket.
KARÁCSONYI MEGLEPETÉS
Ti szoktatok küldeni képeslapot karácsonykor? Néha még előfordul? Mit szólnátok egy e-mailben küldhető üdvözlő videóhoz?
FREEZOO KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ
Budapesten beköszöntött az őrület a megnyitó napján. Azt egyébként is sejthetitek hogy este hét körül tombol a csúcsforgalom a belvárosban, de ez mind semmi. A Semmelweis utcába csak külön kérvényezett behajtási engedéllyel lehet bejutni egy óra parkolásra. Ez meg is volt, elkezdtük a beszerelést és hopp!
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ
A Múzeumok Éjszakáján a budapesti Ráday Gyűjteményben tartott programokról Millisits Máté írása ide kattintva olvasható el. Többek közt szó esik az ott tartott homokanimációs előadásainkról, foglalkozásokról is.
AZ ALKOTÓ (GYŐRFI ANDRÁS KISFILM)
A mainburgi művésztelep alkalmából felfrissítettük egy közös videónkat, ami három festő közös improvizációjának eredményeként született meg. A főszerepben Győrfi András festőművész látható, aki a Pink Floyd zenéjére Végh Lajos homokanimációjának és Szőke Péter közreműködésének segítségével életre kelti Az Alkotó varázslatos világát. Most, hogy újra együtt töltöttünk pár gyönyörű napot jó volt előbányászni ezt a régi emléket, kicsit alakítottunk is rajta.
NEXON 25
A Nexon 25 éves jubileumi rendezvényén tartottunk homokanimációs előadást a Művészetek Palotájában (MÜPA). Az alkalomra egyedi animáció készült számukra, ami a vállalat tevékenységét és fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig.
LEGYEN KÖZTÁRSASÁG!
Meghívást kaptunk az idei október 23-i megemlékezésre, amit Budapesten a Gödör Klubban tartottak. Sok más művész mellett én is úgy döntöttem részt veszek a programon. Készítettünk az eseményre egy rövid alkalomhoz illő előadást, ebből láthattok részleteket a képeken.
DOROTHEA HOMOKANIMÁCIÓS ELŐADÁS ÉS WORKSHOP
Egy családias kis hely Szentendre macskaköves belvárosában. Házi sütik, különleges kávék, borok, zene, otthonos hangulat, barátságos kiszolgálás: ez a Dorothea Café.
TATAI VÍZ ZENE VIRÁG FESZTIVÁL
A mai napon irány Tata! Az idén 22. éve megrendezett tatai Víz Zene Virág Fesztiválon harmadik éve lépünk fel. Ebben az évben a Platán Hajókikötő Vízimozijában láthatjátok Végh Lajos homokanimációs előadását Homokba rajzolt történetek címmel. 2015 június 26. | Péntek | 22:30
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA MEGHÍVÓ
"Mint homokszemek a tengerparton" (1 Móz 22,17) címmel homokanimációs előadást tartunk az idei Múzeumok Éjszakáján.
BIZONYTALAN RANDEVÚ
Képeink már átköltöztek új helyükre a Budapest belvárosában található Free Zoo Galéria és Hairdresser’s Clubba, köszönhetően Bodnár Szabolcs extrém hajszobrász barátunk meghívásának. Ezúttal Bizonytalan randevú címmel egy újabb páros kiállítást láthattok tőlünk ezen a meglepő helyszínen.
KIÁLLÍTÁS FINISSZÁZS: ÍGY KÉSZÜL A HOMOK EMBER
Jól sikerült a kiállítás záróbulija a Folt Kávézóban. Mivel a kiállítás január 3-án nyílt, amikor a közönség még alig-alig kászálódott ki a konfettik és maradék pezsgős üvegek alól-mellől, társaságából, így a megnyitóra inkább csak egy kis baráti öszejövetelt szerveztünk, vetítéssel, beszélgetéssel. A záróbulit csapatos hóember építéssel hirdettük meg, de mivel végül hó nem esett, maradtunk a homoknál. Előadással készültünk és közös játákkal, improvizációval, amit nagyon élveztek a résztvevők, gyerekek, felnőttek egyaránt. Erről osztok meg veletek most hangulatképeket.
UNIWORLD SZILVESZTER
Szilveszter napján a budapesti Néprajzi Múzeumban az Uniworld szilveszteri partiján léptünk fel. Az előadásra nyitóképnek logóval ellátott homokrajz készült, amit a képen is láthattok. Az aznapi próbán és beszerelésen is készült pár fénykép. Estére ilyen hangulatos helyszínt varázsoltak, a hétköznapokban is lenyűgöző múzeumi aulába. MINDENKINEK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!
PÁRBAN KIÁLLÍTÁS
Január 31-én szombaton 18 órai kezdettel homokanimációval egybekötött záróeseményt szervezünk Városi Gabriellával közös Párban című kiállításunkra. Várunk minden érdeklődőt szeretettel Szentendrén a Folt Kávézóban, aki festményeink mellett szeretné közelebbről is megismerni ezt a nem mindennapi műfajt. 19 órakor homokanimációs előadás Végh Lajos keze által, majd közös improvizatív játék a résztvevőkkel.
SZŰCS GABI LEMEZBEMUTATÓ
Izgalmas feladattal kezdődött az év. Szűcs Gabi neve Magyarországon mindenkinek ismerősen csenghet. A Cotton Club Singers jazz zenekar alapítója és 14 évig […]
CSÍK ZENEKAR SZÜLETÉSNAPI VIDEÓ
Elkészült a meglepetés! Tegnap a Csík Zenekar hagyományos óévbúcsúztató koncertjén jártunk. Izgatottan vártuk, ahogy a koncert közben sok ezer néző előtt bemutatásra kerül új vidónk. A zenekar ezzel a szülinapi homokanimációval lepte meg a közönséget és Csík Jánost, a zenekar alapítóját, aki éppen ezen a napon, 2014 december 30-án ünnepelte 50. születésnapját.
DIGITALSAND KARÁCSONY
Még alig köszöntött be az ősz, de mi már készülünk a decemberre. Mesélő homokszemekkel színesítjük idén a karácsonyi műsort. Egy igazi mozgalmas, animációkkal és színekkel teli különleges produkció készül számotokra, ami a humort sem nélkülözi. Az előadás igazi ráhangolódás az ünnepekre. Jó készülődést, és kövessetek tovább, hamarosan felkerül az új videó.
CONTINENTAL KARÁCSONY VESZPRÉMBEN
Kint még nincs hó, de a Continentalnak készült homokanimációban tegnap már havazott. Veszprémben a cég 1200 dolgozójának tettük felejthetetlenné a karácsonyi partyt egy 27 perces előadással. Fantasztikus közönség voltatok! Köszönjük szépen!
HOMOKANIMÁCIÓ AZ EGÉSZSÉGNAPON
A szentendrei II. Rákóczi Ferenc iskolában tartottunk homokanimációs gyerekfoglalkozást az alsós osztályok számára november 25-én az Egészségnapon. Az iskolában már hagyománya van ennek a félévente ismétlődő egésznapos eseménynek, ami a gyerekek egészséges életmódra nevelését tűzte ki célul.
ÉN, A HOMOK ÉS AZ ANIMÁCIÓ
Most hogy elindult a blogom először egy rövid bemutatkozással kezdeném az írást.
CSAK KÉPZELD EL…
Készítettem egy kis képzelet-játékot számotokra, hogy ezen keresztül könnyebben megérthessétek hogyan működik a digitális homokanimáció. Ha a végére értek választ kaptok arra is, hogy kerülhet T-Rex a trombitába.
IDŐUTAZÁS BUDAPESTEN
Még nem jártatok a múlt század eleji Budapesten? Lovaskocsik, régi autók, napernyős hölgyek nagy kalapban, kávéházi élet, mulatók, kiskocsmák…
DIGITALSAND ÉS AMI MÖGÖTTE VAN
Nincsen semmilyen hókusz-pókusz, csak egy jól kitalált rendszer, ami egyedülállónak számít az egész világon.
KARÁCSONYI HANGULATBAN
Itt a december, az advent, a karácsonyi készülődés és a mákos beigli időszaka. No meg a karácsonyi fellépéseké és videóké. A hangulat kedvéért most be is mutatok itt kettőt.